vlagyimir putyin

Belendült Putyin: már közös orosz-ukrán állampolgárságról beszél

Az elmúlt napokban láthatóan felpörgött az orosz államfő Ukrajnával, különösen annak keleti szakadár tartományaival kapcsolatos aktivitása, hiszen ma már a közös orosz-ukrán állampolgárság lehetőségét pendítette meg Vlagyimir Putyin, amellyel állítása szerint az emberek csak nyernének. Előtte szombaton egész Ukrajnának kilátásba az orosz állampolgárságot, amelyre rákontrázott az új ukrán államfő azzal, hogy ő meg az oroszoknak ajánl fel ukrán állampolgárságot. Azzal, hogy legalább a kelet-ukrajnai területeken orosz állampolgárságot kap sok ember, nő az esélye annak, hogy az új állampolgárok megvédésére hivatkozva az oroszok ténylegesen is elcsatolják a területeket, így Ukrajna területe és népessége jelentősen csökken.

Úgy tűnik, Donald Trumpnak még várnia kell a Nobel-békedíjra

Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vlagyivosztokban folytatott tárgyalásaik során - jelentette pénteken a KCNA hírügynökség. A hírügynökség szerint az észak-koreai vezető úgy fogalmazott, hogy a látogatást "egy alkalmas időpontra" kellene időzíteni. E forrás szerint Putyin "rögtön el is fogadta" a meghívást.

Alacsonyabb vámokat, több importot ígért Kína

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Találkozik Putyin és Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "hamarosan" Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon - erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.

Csütörtökön találkozik egymással Putyin és Kim Dzsong Un

Csütörtökön találkozik egymással Putyin és Kim Dzsong Un

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját csütörtökön fogják megrendezni Vlagyivosztokban, a Russzkij szigeten - közölte hétfőn jól értesült forrásra hivatkozva a Kremlhez közel álló, Izvesztyija című napilap.

Putyin találkozik Kim Dzsong Unnal

Vlagyimir Putyin orosz elnök április második felében Oroszországban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - közölte csütörtökön honlapján a Kreml. Kim Putyin meghívására érkezik Oroszországba.

Putyin ma is nyerne, de kezdik megszorongatni

Az oroszok 55 százaléka voksolna Vlagyimir Putyin államfőre, ha ezen a hétvégén lennének a választások, ami 5 százalékpontos csökkenést jelent 2014 áprilisához képest, és 15 százalékponttal kevesebb, mint amennyi a tavalyi elnökválasztási év januárjában volt - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.

Túl drága lehet Putyin szuperfegyvere

Még legalább egy évtizedig nem valósulhat meg az az atommeghajtású szuperfegyver, melynek fejlesztését maga Vlagyimir Putyin jelentette be - értesült a CNBC. A lap információi szerint a korlátlan hatótávolságúnak mondott rakéta fejlesztése túl drága lehet Oroszországnak.

Űrközpont létrehozását rendelte el Putyin

Nemzeti űrközpont létrehozására utasította Vlagyimir Putyin elnök szerdán az orosz kormányt, a Roszkoszmosz állami űripari vállalatot és a moszkvai önkormányzatot.

Reagált a NATO Putyin fenyegetésére

Elfogadhatatlan az az orosz fenyegetés, hogy az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak a szóban forgó eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni - jelentette ki a NATO helyettes szóvivője szerdán.

Putyin célba fogja venni az USA-t, ha amerikai rakétákat telepítenek Európába

Putyin célba fogja venni az USA-t, ha amerikai rakétákat telepítenek Európába

Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak az ezeket az eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt szerdán Moszkvában elmondott évértékelő beszédében.

Putyin parancsot adott: rakéták fejlesztésébe kezd Oroszország

Putyin parancsot adott: rakéták fejlesztésébe kezd Oroszország

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésben, valamint elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését.

Magyarországra jön Putyin

2019-ben is Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök - értesült egymástól több, független forrásból a Népszava.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.